Amikor megtervezzük álmaink otthonát, nemcsak a szobák és egyéb helyiségek számára és elrendezésére kell gondolnunk, hanem érdemes a tető kialakításával is komolyabban foglalkoznunk, hiszen számtalan lehetőség rejlik a ház ezen részében.
Melyik megoldás passzol jobban az elvárásainkhoz? Szeretnénk-e a későbbiekben bővíteni a lakóteret a tetőtér beépítésével? Az ilyen kérdések alapos körüljárásával könnyen eldönthetjük, hogy milyen tető mellett tegyük le a voksunkat. Hogy segítsünk a döntésben, blogcikkünkben bemutatjuk a lapos és a magas tető előnyeit és hátrányait, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra is, hogy mindenképp szükség van előzetes tájékozódásra is a témában. A helyi építési szabályzat előírja a településképhez való alkalmazkodást, amivel kapcsolatban a települési főépítésszel érdemes konzultálni, nem mindegy, hol van tűzfal, hol van cserépfedés. Amennyiben zöld utat kapunk mindkét lehetőségre, elkezdődhet az érvek és ellenérvek alaposabb vizsgálata.
Készház építés magas tetővel
A tető a ház első számú védvonala, amelynek feladata, hogy hatékonyan megvédje az otthonunkat az időjárás viszontagságaitól, elsősorban a csapadéktól. A hagyományos tető tökéletesen helytáll, nem véletlenül számít évezredek óta tradicionális megoldásnak. Remekül elvezeti a vizet, egyszerű rajta kiépíteni az ereszrendszert.
A magas tető másik nagy előnyét az energiatakarékos házak esetében nem lehet elvitatni: megfelelő dőlésszöggel és tájolással kifogástalan alapot nyújt a napelemek elhelyezéséhez. Mivel a megújuló energiaforrások használata egyre fontosabb szerepet játszik az életünkben, a hagyományos tetők biztosan nem veszítenek a népszerűségükből.
A magas tetők esetében viszonylag nagy mozgásterünk van a stílus és a tetőfedő anyagok kiválasztásában, és ennek megfelelően a költségek alakításában is. Választhatunk bitumenes zsindelyt – rengeteg színűt és formájút –, hullámlemezt, fémlemezt, égetett agyag vagy betoncserepet, és akár palát is. Ezt persze előre el kell dönteni, mivel a különböző anyagok felhelyezése eltérő tetőszerkezet kialakítását igényli.
Mikor legyen lapos tetőnk?
A modern építészet, a modern stílus népszerűsége elhozta a lapos tetők elterjedését. Ennél a tetőtípusnál döntő szerepet játszik az okos tervezés, hiszen a vízelvezetésnek roppant hatékonynak kell lennie, így a 2-5%-os lejtésképzés nélkülözhetetlen lépés, ahogy a professzionális vízszigetelő anyagok használata is. Amit a magas tetőnél megold a fizika, azt a lapos tető esetében csak részben: a szinte észrevehetetlen minimális lejtésből adódóan nagyon ügyesen kell az elvezetés irányát is kialakítani – de profi szakemberek mellett egyáltalán nem okozhat gondot a csapadékelvezetés.
Sokan azért döntenek a lapos tető mellett, mert az tulajdonképpen egy hatalmas teraszként is funkcionálhat, ahol kedvünkre alakíthatjuk ki kedvenc házrészünket, ahol zavartalanul pihenhetünk vagy bulizhatunk.
A könnyűszerkezetes készházak többféle tetőtípussal érhetők el – tudjon meg többet, lépjen velünk kapcsolatba!