A készházak nem csupán környezetbarát kialakításuk és költséghatékony építési módjuk, de a világ számos részén földrengésálló kivitelük miatt is népszerűek.
Persze, itthon kevéssé kell tartanunk földrengésektől, mégis érdemes tudnunk, milyen lehetőségeket rejtenek a készház építési technológiák ezen a téren.
Készházak földrengés ellen
Noha Magyarországon nem igazán jellemzőek a földrengések, és ha előfordul is egy-egy, igazán nagy károkat okozó földmozgásoktól nem kell félnie a lakosságnak. Ez azonban nem mindenhol van így, hiszen egyes országok városainak kifejezetten nagy szeizmikus aktivitás mellett is otthonos életre kell berendezkedniük. Ilyen esetben a lakóépületek állandó veszélyben vannak, és félő, hogy egy-egy földrengés nem csak károkat okozhat, de akár egész családi házakat dönthet romokba.
Éppen ezért nem egy országban kedveltek az olyan építkezési megoldások, amelyek a hagyományos tégla- vagy vasbetonépületekhez képest nagyobb védelmet nyújtanak a földrengésekkel szemben. A moduláris felépítésű készházak olyan, rugalmas vázszerkezetet kínálnak, amelyek esetében sokkal könnyebb földrengésbiztos védelmi megoldásokat kialakítani, mint más építési módok során.
Mitől lehetnek könnyűszerkezetes készházak földrengésbiztosak?
Ahhoz, hogy egy épület képes legyen ellenállni a földmozgásoknak, olyan rezgéscsillapítókat szükséges beépíteni, amelyek elnyelik a rengéseket, kiküszöbölve, hogy a tartóelemek megroppanjanak. A készházak rugalmasabb vázszerkezettel készíthetők el, mint az egy hagyományos épület esetében lehetséges, ráadásul az egyes tereket elhatároló szerkezeti elemek is vékonyabbak, így az épület nagyobb földmozgás esetén is nagyobb eséllyel marad ép állapotban.
Szeretne többet tudni készházaink előnyeiről? Olvassa el a részleteket energiatakarékos otthonainkról, és keressen minket bizalommal!
Mennyibe kerül? Olvassa el a tudnivalókat a könnyűszerkezetes készház árakról, lépjen kapcsolatba velünk, és tegye fel további kérdéseit bátran!